Black Friday 2021

A Black Friday, vagy magyarul Fekete Péntek kifejezés eredetileg az Egyesült Államokban terjedt el, és a lényege az volt, hogy a hálaadásnapi nagy evés-ivások, valamint családi összezördülések után mindenki elment pénteken nagybevásárlásra.

Ilyenkor az emberek előszeretettel vásároltak főleg elektronikai, ruházati vagy egyéb termékeket.

Akkoriban a vásárlókat visszautasíthatatlan ajánlatokkal bombázták a kereskedők, ami ahhoz vezetett, hogy a boltokban összegyűlt tömegek valóságos pankrációs helyzetekben élhették át az „aki mer, az nyer” életérzést.

Ez az őrület aztán az internetes kereskedelem beköszöntével a világhálóra is átköltözött, amelyben az e-kereskedők hatalmas lehetőségeket láttak. A koronavírus megjelenésével pedig a Black Friday csak még jobban megerősödött és egyre népszerűbb lett a vásárlók körében.

Fekete Péntek Magyarországon

Magyarországon a 2010-es évek második felében terjedt el igazán a Black Friday. Hazánkban szintén az év végi vásárlási láz kezdő napját nevezzük Fekete Pénteknek, bár olykor a kereskedők is vitatkoznak azzal kapcsolatban, hogy ez pontosan melyik napra is esik. Becsült adatok alapján a kereskedők éves forgalmuknak a 6-8% át ezen az egyetlen napon termelik meg

Az idei évben november 26-ra esik a Fekete Péntek, vagyis a Black Friday.

Ahogy azt már a korábbi években megszokhattad, az idei évben is érdemes arra számítanod, hogy a webáruházak néhány napon, vagy akár több héten át, kedvezményesen fogják kínálni termékeiket, ami 40–80 százalékos árcsökkenést is jelenthet.

Ezen a napon általában korábban nyitnak és később zárnak az üzletek, azért, hogy mindenki számára elérhető legyen a Fekete Péntek akció. Legyél szemfüles és gyors, hiszen érdemes már jó előre átgondolnod, mi az a termék, amit mindenképpen szeretnél megvásárolni és azt is nézd meg, hol lesz elérhető a termék.

Ha te is kíváncsi vagy arra, hogy kik a legnagyobb, illetve kisebb kereskedők, akik tartanak Black Friday akciókat, akkor látogasd meg a BlackFriday.hu honlapot. Siess, mert a webáruházak virtuális polcai hamar kiürülnek!

Felveszem veletek a kapcsolatot!

Berta Gergő

Berta Gergő
06 30 386 2627
gergo.berta@maximumbusiness.hu