Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Március 3-án, a budapesti EXTRA-ban rendezte meg immár hetedik éve a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) a Marketing Diamond Awardsot, melynek során átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat.

A rendezvény célja, hogy teret adjon a kisebb ügynökségeknek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára is.

A fődíjakat a Billingo Technologies Zrt. kapta, amely az Év Marketingaktív Vállalkozása lett 2021-ben, valamint a Kreatív Vonalak Kft. lett az Év Ügynöksége, az Év Marketingnagykövete címet pedig a Yellow Bird Kft. érdemelte ki.

Különdíjazásban részesült a Pentacom, a Lounge Group jóvoltából, aki szintén fontosnak tartja, hogy támogassa a kiváló szakmai projekteket, cégeket és kezdeményezéseket.

A 2021-es évben rekord számú jelentkező pályázott a Marketing Diamond Awardsra, összesen 48 cég 137 nevezése érkezett 12 kategóriában.

Marketing Diamond Awards 2021

A pályázók kétharmada az ügynökségi oldalt képviselte, míg harmaduk a megbízói oldalt reprezentálta. A legtöbb pályázat a márkaépítés, a tartalommarketing megoldások, valamint a kis költségvetésű kampányok kategóriájába érkezett.

2021-es Év Marketing Ügynöksége „ Online felületen futó kampányok” kategóriában a Maximum Business!

A Magyar Marketing Szövetség hivatalos szakmai vizsgálata alapján 2021-ben az egyik legjobb referencia projektjeink között a www.yozz.eu ügyfelünket indítottuk és minden online futó szakmai szempont szerint – mi lettünk az indult ügynökségek közül a gyémánt díjasok!

Köszönjük az összes ügyfelünknek, kiemelten a Yozz.eu vezetőségének és csapatának, a Magyar Marketing Szövetségnek és a vállalkozói piacnak, hogy a legjobbak között lehetünk! Csak így tovább!

A Marketing Diamond Awards 2021-es díjazottai: https://marketingdiamond.hu/korabbi-marketing-awards-dijazottjaink

Felveszem veletek a kapcsolatot!

Berta Gergő
06 30 386 2627
gergo.berta@maximumbusiness.hu